A keddi kormányülést követően tartott tájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legfontosabb döntésekről. Itt kiderült, hogy eldőlt az szja-visszatérítés jövője, de új béremeléseket is előre vetített.
A munkáltatókkal tárgyalnak arról, hogy a munkavállalaás feltételének vezessék be az oltakozást, és erről egyénileg dönthessenek, de erről még nem született döntés-mondta el Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. A tjékoztatón elhangzott az is, hogy a minimálbér emelése érdekében a kormány költségvetési áldozatot is kész vállalni, azaz adócsökkentést adhat a munkáltatóknak a minimálbér-emelésért cserébe. Az is kiderült, hogy a 12 év alattiaknak adható Pfizer-oltásból az EU-beszerzésben részt vesz Magyarország. Az eseményről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
Átadták a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (PTE-ÁOK) 12 ezer négyzetméteres új oktatási és kutatási épületét vasárnap. A beruházás a Modern városok programban, 13 milliárd forintból valósult meg.
Ma 11 órakor Kormányinfót tartottak, amelynek címe: Mit, miért tesz a kormány? A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség főparancsnoka és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt az afganisztáni eseményekről és a hazai járványügyi helyzetről. Gulyás közölte, hogy Afganisztánban káosz uralkodik, eddig 78 főt menekítettek ki, de továbbra is zajlanak a műveletek. A hazai járványhelyzet szerinte most kedvező, de megérkezhet a negyedik hullám. Ismertette, hogy az oltottak körében rendkívül alacsony a megbetegedés esélye. Gulyás beszélt arról is, hogy idén el fogjuk érni az 5,5%-os gazdasági növekedést, így a családok vissza fogják kapni a befizetett adójukat.
Minden vakcina megbízható, és védelmet biztosít, de akit nem oltanak be, az meg fog fertőződni – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Ismertette, hogy az egyes oltásokat felvettek közül mennyien betegedtek meg.
A gyermekvédelmi törvény ügyéből eredő népszavazásra várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején kerülhet sor, a helyreállítási program körüli vita lezárásának ideje csak az Európai Bizottságtól függ, de azért, hogy az esetleg elhúzódó vita ne érintse az itthoni pályázókat, a kormány arról döntött, hogy kizárólag a magyar költségvetésből biztosítani fogja a forrásokat a kifizetésekhez – többek között ezekről beszélt a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető által elmondottak abba az irányba mutatnak, hogy a tartós konfliktusból eredően még jó ideig nem várható brüsszeli folyósítás a helyreállítási terv, illetve az új Operatív Programok keretéből. Az alábbi hírfolyamunkban számoltunk be a főbb információkról, kijelentésekről.
A kormány vizsgálja a harmadik oltás lehetőségét, illetve azt, hogy bizonyos területeken kötelezővé tegye az oltást - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a döntéseket Orbán Viktor ismerteti majd péntek reggel.
Kivételesen nem csütörtök délelőtt volt a héten a Kormányinfó, ugyanis Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerda délután 3-kor állt az újságírók elé. A miniszter bejelentette, hogy a kormány a 60 év felettiek számára, akik eddig nem vették fel az oltást, új oltási akciót indít, személyesen keresik meg az érintetteket. Ez meglehetősen új fejlemény, azonban egyáltalán nem váratlan annak fényében, hogy az uniós országok között elmaradt ennek a korosztálynak a beoltása idehaza. A tárcavezető az építőipari anyagok drágulását megfékező friss kormánydöntéseket is ismertette.
Az elmúlt napokban ismét a középpontba került idehaza a nyugdíjkorhatár kérdése. A Kormányinfón is kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját Gulyás Gergely miniszter.
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón jelentette be, hogy új oltási kampány indul itthon, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a 60 évnél idősebbeket és nem oltottakat érintené az akció. Ennek apropóján megnéztük, hogy áll Magyarországon a 60 évnél idősebbek oltottsága EU-s viszonylatban.
Szombathely a következő hétéves európai uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint forrást kap majd a 2014-2020-as ciklusban kapott 208 milliárd forint után - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 10:30-kor kezdte a Kormányinfót, ahol bejelentette a kormány szerdai ülésének döntéseit. Ezek szerint 5,5 millió beoltottnál jelentős könnyítések jönnek a járványügyi védelmi intézkedésekben.
A kormány szerdai döntése értelmében 5,5 millió első beoltott fő esetén jöhet az újranyitás következő lépcsőfoka, a járványügyi korlátozások jelentős lazítása. A Portfolio ezért most bemutatja, mikor jöhet el ez az átoltottsági szám, mikortól élhetünk még szabadabban.
Karácsony Gergely szerint országos népszavazás kell a Fudan Egyetemről, még a választások előtt, az erre vonatkozó kezdeményezést a budapesti konzultáció lezárta után megteszi.
A kormány támogatja, hogy ha a beruházás feltételei már ismertek, akkor a budapestiek 2023-ban népszavazáson dönthessenek, hogy akarnak-e Fudan Egyetemet - nyilatkozta Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjúban.
Június 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány rendkívüli jogrendért felelős munkacsoportjának döntését szombaton.
A pünkösdi hétvégén, várhatóan vasárnap elérjük az 5 millió beoltottat, ezt követően újabb lazítások lépnek életbe - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
A szerdai ülésén arról is döntött a kormány, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében Magyarország nem kíván részt venni - jelentette be többek között Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntés mögött több magyarázatot felsorolt, ezek egyike, hogy csak Pfizert rendelhet a kormány, és a 19 millió adagért 120 milliárd forintot kellene fizetnie az országnak.